• 1992. július 8. • 20 év • i'm a rare man • harry styles •
• BELSŐ LEÍRÁS Három szóval tudnám igazán jellemezni magam: egoista, bunkó, beképzelt. Igen, egoista, mert tisztában vagyok a tulajdonságaimmal, habár sokak szerint le kellene állnom a saját magam sztárolásával, de nekem ez egyszerűen nem megy. Sok ember önbizalom hiányban szenved, ami szerintem felettébb szörnyű és segíteni kellene rajtuk, de én nem ilyen vagyok. Lehet egy idő után nagyon sok ebből a tulajdonságomból, de nem tehetek róla. Egyszerűen már nem tudok róla leszokni, nekem ez így van jól, ahogyan van. Bunkó, mert nem bírom a szerencsétlen, vagy csak az egyszerűen irritáló embereket. Általában egy szép – na jó inkább csúnya – beszólással illetem meg őket. Nem bírom ha valaki az orrom előtt csinálja ezeket a dolgokat, a falra tudok tőlük mászni, de hát ez van. Próbáltam már tenni ellene, de nem igazán ment, viszont, akiket kedvelek azokkal kedves is tudok lenni. Vagy nem, majd kiderül. Beképzelt, mert amellett, hogy a külsőmmel jóban vagyok a belsőmmel sincsen semmi problémám. A suliban általában jól tanultam, így minimum négyesre meg volt az anyag, azaz a jegyeimmel nem voltak gondok, ami meglökte az önbizalmam ezzel elősegítve a kialakulását e szerintem szép, mások szerint már – már idegesítő tulajdonságomnak. Na, de ez van ezt kell szeretni. Bármi lesz a jövőben nem hiszem, hogy e három már lételememmé vált tulajdonság valaha is eltűnik. Ne próbálj megváltoztatni!
My story...
Születésemtől fogva Londonban élek, de 1992 óta nagyon sok minden megváltozott. Régebben ha kimentem az utcára kedves, barátságos emberekkel találtam szemben magam, akik mindig segítettek a kicsi Kenny- nek, de ma már ez egyáltalán nem így van. Minden megváltozott, de lehet csak én érzem így, mert akkor még kicsi voltam. Furcsa nekem ez a feszengés, ami az embereket jellemzi, de tudom mi a bajuk, mert én is nyakig benne vagyok a dologban. Régen nem fogtam fel még mikor megtudtam, és nem is igazán foglalkoztam vele, mert feleslegesnek tartottam. Van egy úgy nevezett egylet, melynek létezéséről már kiskorom óta tudok. Anyukám oszlopos tagja volt, illetve még mai napig az. Olyan emberek kerülnek ide, akik valamilyen különleges képességgel bírnak. Hallottam róluk pletykákat, amik mivel itt élek tudom róluk, hogy teljes mértékben igazak. Már meg sem próbálom őket letagadni, de jól tudom a kívülállóknak, azaz a normális embereknek muszáj azt mondanom, hogy fogalmam sincs miről beszélnek, és hagyják a hülyeségeiket, de ez akkor is fura. Sokszor kiszeretném magamból beszélni ezeket a dolgokat, de egyszerűen nem megy, képtelen vagyok rá, meg amúgy is ha megindulna nálam szó fosás biztosan nagy következményekkel járna és ahhoz nekem semmi kedvem. Nem akarom a Charm me! tagjaitól azt hallani, hogy milyen szar vagyok, mert ha belegondolok a nagy részük olyan jó nő, amilyeneket még életemben nem láttam, és az a furcsa, hogy akármennyire is undorodom a gondolattól, de anyukámat is ebbe a csoportba lehet sorolni, mert igen valóban jól néz ki. Fiatalon szült engem, ha jól tudom a tizennyolcadik életévét sem töltötte be, de szeretet teljesen nevelt fel. Öt éves voltam, mikor rájöttem a titkára, melyet mindaddig titkolt előlem. Meg akart védeni, nem akarta, hogy belegabalyodjak a dolgok sűrű hálójába, pedig ha nem láttam volna azt a pillanatot biztosra veszem még ma sem tudnám mi a helyzet vele és azt hinném teljesen normálisak vagyunk, pedig ez egyáltalán nem így van. Mások vagyunk, mint a többi ember és pont ezért tartozunk a Charm me! csoportba, szervezetbe, egyletbe ki hogyan nevezi. Anyának akkor uszonya nőtt, de velem ilyen még sosem volt, sőt nem is észleltem azt, hogy másabb lennék, mint a többi velem egyidős srác. lehet az, hogy később jön majd elő rajtam a különleges képesség? Vagy én normális lennék? Nem értem miért van ez, de ki kell derítenem!
Chanel Boss admin/ special bitch
Hozzászólások száma : 24 Join date : 2013. May. 12. Age : 32 Tartózkodási hely : Charm Me
Tárgy: Re: kennedy adams Kedd Május 21, 2013 2:17 pm
Elfogadva!
Kennedy, Kennedy, Kennedy. Azt hiszem, téged szoktak seggfejnek hívni. Tisztában vagy a külsőddel, és még okos is vagy... Nem beszélve a különleges képességekről. Jobban kedvelem az ilyesfajta embereket, mint a tökéletes Edward Culleneket. Remélem tudod, hogy nagyon csesztetheted a férfitársaid csőrét... A nőknek pedig a fantáziáját. Az irományod remek volt, és megmosolyogtattál, talán mert kedvelem az olyan embereket, akik tisztán látják magukat. Szóval, nyomás foglalózni, és igazán érdekel, hogy mi lehet a különleges képességed!