Layla Stephenson

My story...

Érezted már úgy, hogy csak egy kis magányra lenne szükséged? Én nap mint nap ezt teszem. Ugyan a lakásból nem nagyon mozdulok ki mégis annyi nyüzsiben van részem, hogy hú meg ha. Anyu otthoni munkát végez. Dekoratőr, lakberendező és odáig van az otthoni barkácsolásért. Már jó pár éve nyüstöli aput, hogy költözzünk nagyobb házba, de apu elég anyagias, azt mondja minden alkalommal, hogy erre most nem telik, itt is igazán jól elvagyunk. Apu egyébként egy bankban dolgozik és már csak <---> ennyire van attól, hogy előléptessék. Akkor már talán anyu is más választ fog kapni és én is boldogabb leszek, mer nagyobb téren fogunk eloszlani, esetleg, nagyon esetleg még saját fürdőszobát is kaphatnék. Egy szép esős délutánon amikor éppen hazafelé lépdeltem a suliból... Ez így nem teljesen igaz. Egy könyörtelen délutánon, amikor az eső éppen úgy szakadt, mintha dézsából öntenék hazafele rohantam a suliból amikor megálltam az utolsó kereszteződésnél, ami elválasztott lakhelyemtől és megvártam amíg elmegy az az egy autó, ami pont belehajtott a pocsolyába és beterített mocskos vízzel. Sóhajtottam egy akkorát, hogy még méterekkel arrébb is hallani lehetett volna és berohantam a kapunkon. Elfordítottam a kulcsot a zárban és beléptem.
-Boldooog szülinapoot!!- üdvözölt volna egy rakás ember, de rögtön elállt a szavuk és furábbnál furább arcokkal vizslattak. Mi van, ők nem ebben a városban élnek?!
-Jaj kicsim, azt hittük David az.- Jött oda anyu. David a bátyám akivel éppen "nem vagyunk túl jóban". Leszúrtam önpusztító életmódja miatt, ő meg kioktatott, hogy ehhez semmi közöm, de a szülinapjáról azért nem feledkeztem meg. Megleptem egy fotókollázzsal. Apu is előtűnt a tömegből és jobb kezét pár centire tartva a hátamtól terelgetni kezdett a lépcső felé.
-Siess, öltözz át és gyere le! A bátyád hamarosan megérkezik!- mondta már a szobám előtt, majd becsukta az ajtót és léptei hangjából ítélve lerohant a lépcsőn. Félve ugyan, de odadöcögtem egész alakos tükröm elé és vetettem magamra egy pillantást. A hajam csurom víz volt és a fejemre tapadt. A homlokom pár kövér vízcsepp gördült éppen lefelé, a szemceruzám pedig 4 centis sávban övezte szememet. Szörnyen festettem és a ruháim is teljesen át voltak ázva, úgyhogy lekapkodtam magamról mindet egytől egyig. Jól esett volna egy forró zuhany, de tudtam, hogy erre nem lesz időm, úgyhogy felvettem pár száraz ruhát és letöröltem sminkemet. A csőfarmer rátapadt lábamra,jobban a kelleténél, nagyon idegesítő volt, de legalább a felsőmnek nem volt esélye. Egy fehér testhez simuló atléta volt rajtam és egy bő ing amit elől összecsomóztam. Kivételesenegy tornacipőt is felvettem, mert minden vendég viselt lábbelit.Még így is, hogy házon belül voltunk. Te tudod anyu, de én nem fogok feltakarítani utánuk... Hajszárítóval gyorsan próbáltam megszárítani a hajamat kisebb-nagyobb sikerekkel. Nos hajam az van bőven. Amikor már nem csorgott belőle a víz abbahagytam és vizes ruháimat bedobáltam a mosdókagylóba a fürdőben, majd lesiettem a lépcsőn. Korábban hagyott vizes lábnyomomon majdnem dobtam egy hátast, de sikerült idejében elkapnom a kapaszkodót. Abban a pillanatban lépett be David az ajtón és....Ő nem volt elázva!! Sorsszerű, vagy csak egyszerűen nem fair, hogy neki volt fuvarja. Erre azért jó, ha az ember eszméletlenül nagy társasági körrel rendelkezik az egyetemen. Igen, önpusztító életmódja ellenére a bátyám egyáltalán nem buta, sőt, még noszogatni se kellett, hogy egyetemre menjen. Megvannak a maga céljai, újságíró szeretne lenni, vagy legalábbis valamit a média terén szeretne kezdeni. Emiatt is folyamatosan konfliktus van köztünk, teljesen fel van háborodva, hogy elzárkózom a tévétől és minden olyan lehetőségtől, ahol megtudhatnék többet is a környezetemről. Minden köztünk fellépő feszültséget palástol a testvéri szeretet, ami a különbségek ellenére is igen erős köztünk. Elővettem kollázsomat a rejtekhelyéről, David ugyanis sűrűn megfordul a szobámban ilyen-olyan okok miatt, máig nem sikerült rájönnöm milyen cél vezérli. Átvágtam a tömegen (30 ember egy ekkora lakásban valósággal annak számított) és átadtam neki az ajándékom, majd puszit nyomtam az arcára.
-Beszélünk, ha kevesebben lesznek.- Tettem még hozzá egy mosoly kíséretében. Bólintott és vigyorogva megköszönte én pedig próbáltam úgy eloldalogni a tömegből, hogy egyetlen rokonnak se szúrjak szemet, de ez nem jött össze.
-Mennyit változtál mióta nem láttalak! Atya isten, te meghíztál?!- valósággal eltátotta a száját és elé kapta kezét is, mintha valami gagyi szappanoperában lennénk. Egyébként pont két hete látott.
-Ugyan Carmen hova gondolsz!- Mondtam ugyanazzal a hangnemmel, amivel ő kínozta a fülemet minden egyes hétvégén, ugyanis ő volt apu testvérének a felesége. Úgy érezte, hogy szerves tagja a családunknak és muszáj gondomat viselnie, már ami a külsőmet illeti, mert anyu nem fektet erre különösebb hangsúlyt a nevelésem során. Bezzeg ő! Az ő lányai minden nap csinosan, nőiesen öltözködnek és magassarkúban botladoznak mindenfele. Egy kicsit sajnáltam őket, nem igazán volt szabad kezük a dologban, vagy ha mégis, ki képes elviselni ezt a nyüstölést napi 24 órában?
-Biztos ez a szörnyű ruha teszi... Mindened a tisztítóban van? Szólhattál volna, hoztam volna valami tisztességes ruhát...-majd szemei végigsiklottak rajtam és egy pillanatra megállapodtak lábaimon. -Na meg egy cipőt is.-
Hát nem megmondtam, hogy ruha mániás? És ráadásul gazdag! Apu testvérének valami spéci biztonsági készülékekkel foglalkozó cége van és mit ne mondjak agyon keresi magát vele. Egyébként meg honnan veszi, hogy van egyetlen olyan ruhám is ami tisztítóra szorul?
-Jhaj Carmen! El sem fogod hinni, de akartalak hívni, csak időközben lemerült a telefonom és már késő volt.- húztam el úgy a számat, mintha valami eget-rengetően szörnyű dolog történt volna. Egy kicsit látszott rajta, hogy megnyugodott, de azért biztosított, hogy jövőhét hétvégén amikor átjön majd hoz nekem valamit, vagy akár el is vihet vásárolni ha szeretném.
-Az remek lenne, de sajnos nem érek rá, majd egy másik alkalommal!-válaszoltam halványuló mosollyal. El sem tudom képzelni hogy jönnek ki anyuval, aki ugyanolyan bohókás mint én és szeretetre méltó, nem ilyen...divatmániás. Na mindegy, arra hivatkozva, hogy muszáj elintéznem valamit leráztam és a konyhába siettem segíteni anyunak felvágni a tortát. Ez a "banzáj" számításaim szerint kb. 7-ig fog tartani, utána pedig David elkészül és elmegy csapni egy óriási bulit a haverjaival. Amit utólag sikerült kiszednem belőle, a tervek szerint egy tónál fognak tartani egy nagy házban, ami valamelyik haverjáé. Én is megvoltam hívva, elvégre a húga vagyok, de semmi kedvem nem volt olyanok között lenni, akik közül senkit sem ismerek a bátyámon és néhány idegesítő észkombájn exbarátnőjén kívül.
-Anyu, képzeld, Carmen elkapott és azt ígérte elvisz vásárolni valamelyik hétvégén!- mondtam úgy, mintha ez egy örömteli hír lenne. Az is célom volt, hogy rájöjjek valóban kedveli-e vagy csak azért kedves vele mert mégiscsak apu testvérének a felesége.
-Ez szuper kincsem, és képzeld megejthetitek már ezen a hétvégén! Cary ma itt alszik, csapunk egy csajos estét és holnap is úgy volt, hogy együtt leszünk, de nekem közbe jött egy fontos munka, úgyhogy te elmehetnél vele, hogy ne kelljen jobban lelomboznom a kelleténél.- arra nem jöttem rá, hogy valóban szereti-e, arra azonban de, hogy sürgősen ki kell találnom valamit, mert nem bírok ki vele egy egész napot. Gyorsan kellett válaszolnom, így idő és ötlet hiányában azt mondtam, ami először az eszembe jutott.
-Bocsi anyu, de ez nem fog menni. Muszáj lesz lelomboznod Carment, mert én a hétvégét Daviddel töltöm. Hát nem emlékszel? Biztos mondtam!-A fenét mondtam. És még mindig nem volt túl csábító a gondolat, de vagy ez, vagy 7 óra a pokolban Mrs Tökéllyel.